Eric Berne Emberi játszmák (1964) című könyve a szociális tranzakciókat teljesen új perspektívába helyezi az olvasója számára. Könnyű olvashatósága, laikusok számára is érezhető relevanciája és tudományos precizitása évtizedek óta tartja fenn a szakmai könyvesboltok polcain.
Posztunkban a könyv gondolatmenetét fogjuk számotokra röviden és érthetően megfogalmazni – saját ábráinkkal kiegészítve.
Berne munkájában az emberek közötti interakciók legvégsőbb céljának a lehető legnagyobb intimitás elérését jelöli meg – azonban megállapítja, hogy az emberek nem minden szituációban szeretnék elérni ezt, illetve úgy véli, hogy sokszor nincs is lehetőségük erre. Éppen ezért a beszélgetések, tranzakciók a „jó” formától eltérő változatokban jönnek létre: ezeket ő játszmáknak és rituáléknak hívja – míg az egyértelmű kimenetelű tranzakciókat pedig eljárásnak.
Az emberek kommunikációjának megfigyelése közben Berne arra lett figyelmes, hogy a kísérleti alanyainak kérdései és válaszai három főbb énállapot között váltakoznak. Egy énállapot leginkább pszichológiailag összefüggő verbális és non-verbális viselkedési minták összességeként fogható fel. Az absztrakt definíció feloldásaképp elmondható, hogy három főbb énállapotban lehetnek az emberek az interakcióik során: a szülői énállapotban, amely a szüleik viselkedését mintázza, a felnőtt énállapotában, amely a valóság teljesen objektív értékelésével foglalkozik, vagy gyermeki énállapotban, amely a gyermekkorukból származó ösztönös reakciókat és vágyakat foglalják magukban.
Fontos kiemelni, hogy egyik énállapot felmerülése vagy dominanciája sem feltétlenül jelent rosszat. A gyermeki énállapot dominanciája esetén például sokkal őszintébbek vagy kreatívabbak lehetnek az emberek, mint egy túl domináns szülői én esetén. Hasonlóan érdekes, hogy a gyermeki énállapotot indirekt módon folyamatosan kontroll alatt tartja a szülői én – még akkor is, ha nem is abba a pozícióba helyezte magát az egyén.
Az énállapotok közötti kommunikációnak lehetnek egymást kiegészítő, harmonikus; megszakító; vagy duplex módjai.
Egymást kiegészítő például a felnőtt-felnőtt, gyermek-gyermek, vagy felnőtt-gyermek/gyermek-gyermek kommunikáció. Ezek természetesnek hatnak, és a beszélők kényelmesen tudják folytatni bennük az interakciókat.
Az egymást megszakító kommunikációban az ábrán is látható módon keresztezi egymást két-két énállapot kommunikációja – ez a konkrét beszélgetésben is kellemetlenséget okozhat: ilyen például, amikor valaki már sokadszorra kérdezi meg a barátját, hogy mikor indul el velük a busz – de a barát az utolsó alkalommal már mérgesen rávágja: „Kérdezz meg mást, engem aztán nem érdekel a dolog!”. Az utolsó reakció a szülői én, amint a türelmetlen gyermeki énre reagál.
Mikor jönnek létre játékok? Leginkább akkor, ha az énállapotok között egy rejtett kommunikációs kapcsolat jön létre – így a játékok a szemlélődők számára egyszerű, egymást kiegészítő tranzakcióknak tűnhetnek, viszont a beszélgetés legalább egy felének számára többet jelentenek.
Például ha megkérdez valaki egy lányt: „Feljössz hozzám megnézni a …-gyűjteményem?”, akkor feltehető, hogy nem a tárgyak puszta bemutatásáért haladnak tovább a kérdező lakása felé (felnőtt szintje, adatközlés), hanem az intimitás egy másik szintjére lépnek (gyermeki szint) – ezt pedig pontosan a játék segítségével érték el.
Hogyan nézhet ki egy játék a mindennapjainkban?
A gyakorlatban felmerült játszmák egyike Berne szerint a 'Most rajtacsíptelek, te gazember!' című tézis, amelyre példaként a következő szituációt vázolja fel.
Fehér fürdőszoba-berendezés szerelés céljából tárgyal egy szakemberrel. A szerelővel együtt előzetesen részletesen átbeszélik a költségvetést, majd megállapodnak az árban és Fehér egyértelműen kikötöti, hogy nem léphetnek fel extra költségek. A munka befejeztével azonban egy előre nem látott szelep miatt négy dollárral több jelenik meg az egyébként négyszáz dolláros számlán, mint az eredeti tervben. Bár a többletköltség nagyságrendileg nem tűnik jelentősnek, és ésszerű lenne kompromisszumot kötni, Fehér dühősen követeli a szerelőtöl a külön kiadás összegének visszavonását. A szakember azonban szintén nem hajlandó engedni. Fehér hosszú levelet ír hozzá, amelyben tisztességét és morálját kérdőjelezi meg. Továbbra is kiáll amellett, hogy addig nem fizet, amíg a szerelő vissza nem vonja a külön felszámított tételt. A szerelő végül enged a követelésnek.
Objektíven vizsgálva egy üzleti vita bontakozott ki egy adott pénzösszegről, felnőtt érvel felnőtt ellen. Azonban mindkét szereplő részéről játszma folyt: a szerelő kezdeményezte a provokálást a számla benyújtásával, és mivel előzőleg szavát adta Fehérnek, ő került alárendelt szerepbe. Ezáltal Fehér jogosnak érezte a felháborodást. Kihasználta kedvező pozicióját, hogy partnerével éreztesse annak kiszolgáltatott helyzetét, és gyermekkora óta felgyülemlett feszültségét tölthesse ki rajta. A játszma célja és belső pszichológiai előnye Fehér számára tehát saját érzelmeinek, dühének igazolása, külső pszichológiai előnye pedig a saját fogyatékosságaival való szembenézés elkerülése.
Pszichológiai szinten Szülő szólt Felnőtthöz: "Figyeltelek, abban a reményben, hogy hibázol." Gyermek: "Ezúttal rajtacsíptél."
Szülő: "Igen, és most majd megmutatom neked, hogy milyen az, amikor nagyon dühös vagyok."
Ez esetben tehát a Szülő- gyermek kommunikáció valósul meg. Az ügyfél dominanciáját demonstrálja azáltal, hogy rajtakapja a szerelőt az egyezmény megszegésén, és dühösen reagál.
Források:
Berne, E. (1967). Games people
Ismeretlen szerző. (n.a.) "Eric Berne: Emberi játszmák - II. rész játszmatár" [online] elérhető:http://vitaminbank.hu/eric-berne-emberi-jatszmak-ii-resz-jatszmatar.php elérve: 2016.02.20
Minden rajz a saját munkánk eredménye.