A hírek tartalma általában bizonyos keretrendszerek közé illeszthető értelmezési sémákon belül történik, melyek a hírgyűjtés és hírfeldolgozás módjából fakadnak. Graber szerint a séma „olyan rendszerezett tudásból álló kognitív struktúra, mely a korábbi tapasztalatokból elvonatkoztatott helyzetekre és emberekre vonatkozik. Ezt az új információk feldolgozására és a tárolt információk visszakeresésére használják” (McQuail). A sémák lehetnek nemzetközi vagy helyi szintűek, attól függően, hogy milyen széles réteg körében egyeznek. Fontosságuk megkérdőjelezhetetlen, hiszen segítenek a hírfeldolgozás folyamatában, az új információk befogadásának és értelmezésének megkönnyítésével és az esetleges lyukakat kitöltésével, ám ez a folyamat gyakran azt eredményezi, hogy azok kritikus vizsgálat nélkül kerülnek befogadásra. A hírfeldolgozást azonban nem csupán a sémák befolyásolják, de a Jensen által meghatározott további négy dimenzió is:
- tér: a távoli események hatással vannak-e a közönség tagjaira
- hatalom: a közönség tagjai valószínűleg ugyanúgy magukra vonatkoztatják a híreket, mint a hatalommal rendelkezők
- idő: saját múltjuk és jövőjük szempontjából tekintik az eseményeket
- indentitás: összekapcsolhatják vagy elhatárolhatják magukat a hírek tartalmától
Fontos továbbá megemlíteni a keretezési hatást, mely szerint a hírek adott témákra vonatkozóan meghatározott következtetéseket, előítéletek és gondolatokat váltanak ki a befogadókból bizonyos szavak, kifejezések és képi megjelenítések használatával, így formálva a véleményüket, akarva vagy akaratlanul is. Ezzel jelentős hatást gyakorolnak a közvéleményre és a közönség egy-egy témához kapcsolódó attitűdjére, mely – a tömegkommunikáció fejlődésének és széleskörű elterjedtségének köszönhetően – ki is mutatható hatással bír.
Petty és Cacioppo elaborációs valószínűség modellje kimondja, hogy a közönség az egyes témákat illetően racionális véleménnyel kíván rendelkezni, ám nincs annyi kapacitása, hogy minden esetben ezen vélemények megformálását saját maga végezze. Nagyobb figyelmet és több erőfeszítést kapnak azok a témák, melyek valamilyen módon közelebb állnak a személyhez, s ez tükröződik az információk feldolgozásában (elaborációjában). Ez történhet centrálisan, amikor a befogadó saját tudására és tapasztalataira támaszkodva alaposan megvizsgálja a rendelkezésére álló információk minél szélesebb választékát, vagy periférikusan, amikor vélt vagy valós jelekre támaszkodva már magát a véleményt, attitűdöt fogadja be, nem pusztán a hírt. A modell működését jól szemlélteti a következő ábra:
Noelle-Neumann elmélete szerint a közvélemény és közhangulat befolyásolása során ugyancsak jelentős az elhallgatási spirál. Eszerint a fontos közügyekben történő elszigetelődés elkerülése érdekében az embereket az vezérli, hogy mit tartanak elfogadottnak a környezetükben. Emiatt ha úgy vélik, hogy véleményük többségben van, készségesebben fejezik ki azt, azonban ha kisebbségben érzik magukat, hajlamosak elhallgatni. Ez azt eredményezi, hogy az uralkodónak gondolt vélemények még nagyobb teret szereznek, a többi pedig még inkább visszaszorul, ezért nevezzük spirálnak.
A szűkebb körben vallott nézetek elhallgatása az uralkodó véleményekkel szemben a médiaszakemberek körében is megjelenik, az újságírók és televíziós szerkesztők is hajlamosak a népszerű sémákhoz alakítani a bemutatott témákat, és azokat saját céljaiknak alárendelni. Ez részben szándékos, részben viszont akaratlan hatása a médiának, amely azonban mindkét esetben kihathat a közvéleményre. Legalább ennyire meghatározó a médiában a kockázatok kommunikációja, vagyis a bűncselekmények, betegségek és katasztrófák bemutatása. Mivel ezeket magas médiafogyasztói érdeklődés övezi, így gyakrabban jelennek meg a bemutatott témák között, amely pánikreakciót, túlzott félelemérzetet és a probléma felnagyítását eredményezheti.
Míg a totalitárius vagy autoriter társadalmakban a média a hatalmat szolgálja ki, addig a demokráciában törekszik a semlegességre és a fogyasztói vélemények megjelenítésére, bár a kettő közti átmenetek is megjelenhetnek. A politikai pártok használhatják a médiabeli lehetőségeket választási kampányokra, bizonyos hírek közvetítésére, valamint hirdetésre. A kampányok viszonylag intenzív jelenlétet biztosítanak, bár hatásuk a legtöbbször csekély, csak a szűkebb, motiválatlan és tájékozatlan réteget tudják befolyásolni. A pártok több kampánystratégiát választhatnak: törekedhetnek az ideológiai érvelésre, meghatározott témák napirenden tartására, hozzájuk kapcsolódó képzettársításokra, valamint ellenfeleik rossz színben való feltüntetésére is, azonban nincs egy kiemelkedően hatékony stratégia. Ugyanígy a médiumok közül sem lehet kiemelni a leghatékonyabbat. A hírek menedzselésének hatása még kevésbé mérhető, mivel a demokráciákban általában egyenlő eséllyel férnek hozzá az egyes pártok a hírekhez. A politikai hirdetések fizetett és konkrét jellegük miatt propagandaként hathatnak, így ezek hatása is korlátozott. A televíziós jelöltviták esetében sem bizonyított, hogy jelentős véleményváltozást tudnának elérni, így ezeknek inkább presztízsszerepük van napjainkban, illetve sok országban – így hazánkban is – inkább elkerülik ezeket a jelöltek az észlelt kockázatuk miatt. Külön kitérnénk a propagandára, amely jelentése szerint szándékos, szubjektív manipuláció bizonyos érdekek elérése érdekében, célja lehet a gyűlöletkeltés, erőszakra történő uszítás, amely például a II. világháború náci propagandájában is megjelent. Sajnos a mai napig találkozhatunk propagandával, bár a hatásfoka lényegesen lecsökkent a médiabeli változások következtében.
Napjainkra jellemző, hogy a fogyasztók egyre kevesebb időt töltenek a politikával, bizalmatlanok és egyre elítélőbbek a politikai kommunikációval szemben. A médiabeli kapuőrök, a globális kommunikáció és a közvélemény-kutatások szerepe felértékelődött, amelyek mind a médialogika elterjedésének és a mediatizációnak a velejárói. Összegezve az előbbieket elmondható, hogy lehetetlen a média és a politika szétválasztása, a kettő egyaránt hat egymásra és a társadalomra.
Felhasznált irodalom és az ábra forrása:
Denis McQuail (2015): A tömegkommunikáció elmélete, Wolters Kluwer, Budapest
Horváth Viktória, Jurás Alexandra, Mindum Luca